Máté természetesen...
Elektromos gépjármű villámtöltő - Balatonbogláron a Peugeot Máté márkakereskedésnél.
Újabb lépést tett az elektromobilizáció útján Balatonboglár. Itt, az Autó Máté, a lassan három évtizedes családi vállalkozás telephelyén adták át tegnap az országban a 18. gyorstöltőt, amely alkalmas arra, az elektromos autók akkumulátorait mintegy 30 perc alatt feltöltse.
Az egész Balaton-parton egyelőre ez az első ilyen szerkezet, amelyet napokon belül követ majd egy újabb Siófokon szintén az Autó Máténál. S a harmadik pedig a cég dunaújvárosi telephelyén szolgálja majd az autósokat.
– Egy város jövőjét annak innovációképessége határozza meg – mondta az átadáson Mészáros Miklós polgármester, akit az önkormányzat képviselői is elkísértek a rendezvényre. Hozzátette: az innovációt pedig leginkább a vállalkozások hordozzák, ezért kiemelten fontos, hogy a helyi politikusok vegyék észre, ösztönözzék és segítség a város „innovátorait”. Bogláron így tettek, és így tesznek a jövőben is.
– A villámtöltő rendkívül jó helyen van – tette hozzá Máté Márton ügyvezető. – Az M7-es autópálya lehajtójától alig egy kilométer, a közelében helyezkedik el, s nemcsak a helyiek és a környékbeliek, hanem az átutazók számára is. Ifjabb Máté Márton azt is megosztotta a résztvevőkkel, hogy bár a napi autózási átlag Magyarországon 25-40 kilométer, az elektromos autók már 350-400 kilométer tudnak megtenni egy „tankolással”. Boglárról tehát biztonságosan elérhető Budapest, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Veszprém, Kaposvár, Kecskemét és Pécs is.
Máté Gergely pedig arra hívta fel a figyelmet: 2020-tól egy teljesen új világ kezdődik az autózásban a klímavédelem miatt is. Arról nem is beszélve, hogy mostanság 5-8 év alatt annyi változás történik, mint korábban 80 év alatt.
Elektromos autó villám töltő műszaki paraméterek
A mai napon forgalomban lévő elektromos gépjárművek bármelyike tölthető a villámtöltő állomásról.
80%-ra töltés kevesebb, mint 30 perc alatt
CCS DC / CHAdeMO / AC Type2 töltőcsatlakozásokkal rendelkezik
Egyidejű DC és AC töltés két jármű részére
AC/DC konverter
Valós fogyasztásmérés
DC kimeneti teljesítmény 50kW-ig
AC kimeneti teljesítmény 22kVA-ig
írta: Lengyel János
forrás:
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/boglar-ujabb-szintet-lepett-1752031/